Városlista
2025. április 17, csütörtök - Rudolf

Hírek

2016. November 02. 08:30, szerda | Belföld
Forrás: mti

Mikrocenzus - vidéken jól áll az összeírás

Mikrocenzus - vidéken jól áll az összeírás

Egy hétnél is kevesebb van hátra a mininépszámlásából, amely október elején indult. A mikrocenzus mintegy félmillió háztartást érne el, a budapesti részvétel egyelőre alulmúlja a várakozásokat

- írja szerdai számában a Lokál.

Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese a lapnak elmondta, az október elején meghirdetett népszámlálás kérdőíveinek több mint háromnegyede érkezett eddig vissza a statisztikai hivatalhoz.

Vidéken időarányosan jól áll az összeírás, Budapesten viszont elmarad az eredmény az előzetes várakozásoktól: péntek reggelig a kijelölt közel 80 ezer címből 53 ezerben fejeződött be az összeírás.

Az elnökhelyettes elmondta, úgy becsülték, hogy interneten a fővárosi háztartások 30 százaléka küldi majd be a válaszait, ehhez képest végül 25 százalékuk tett így.

Németh Zsolt közölte azt is, hogy a KSH mindent megtesz annak érdekében, hogy felpörgesse az adatok beérkezését, így például mintegy százzal növelik a budapesti összeírók számát, ezzel is megtámogatva a terepen dolgozók munkáját.

A november 8-áig tartó, mikrocenzus néven futó felmérés során 440 ezer háztartást szeretne megkérdezni a KSH.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát

Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok

2025. Április 16. 07:28, szerda | Belföld

Tízből hat általános iskolás diák szakképzési intézményt választ

Már tízből hat diák az általános iskola nyolcadik évfolyama után szakképzési intézményt választ a továbbtanulásra

2025. Április 16. 07:25, szerda | Belföld

Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról

Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, ami világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban